TÁJÉKOZTATÓ
A közösségi együttélés alapvető szabályainak
megsértésével kapcsolatos
hatósági eljárásról
Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta a közösségi együttélés
alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló
18/2016.(VI.02.) önkormányzati rendeletet (a
továbbiakban: a Rendelet).
Az önkormányzati hatósági ügy hatáskör
gyakorlója: Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzat Jegyzője
Területi hatály: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi
Önkormányzat közigazgatási területe
A Rendelet
rendelkezéseit minden 14. életévét betöltött természetes személlyel, jogi
személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel szemben kell
alkalmazni, aki (amely) cselekményével, mulasztásával, egyéb magatartásával
megsérti a közösségi együttélésnek a Rendeletben meghatározott alapvető
szabályait.
A közösségi együttélés szabályait sértő magatartás, az a magatartás (tevés
vagy mulasztás), amely nem minősül szabálysértésnek vagy bűncselekménynek,
továbbá amelyet magasabb szintű jogszabály nem rendel büntetni, de sérti a
kerület közrendjét, lakókörnyezetét, köztisztaságát, településképét, egyéb
értékeit, a közösségi együttélés egyéb helyi normáit. A Rendeletben rögzített
szabályszegések esetében a rendelet szankcionálja egyrészt a hatályban lévő
helyi rendeletekben megfogalmazott tiltásokat, másrészt pedig azon
szabályszegéseket, amelyek a helyben élő vagy itt tartózkodó lakosság
életminősége, érdeke szempontjából jelentőséggel bírnak.
A közösségi együttélés alapvető szabályát sértő magatartás miatt folytatott
közigazgatási hatósági eljárás kizárólag hivatalból indul lakossági
bejelentésre, vagy hatóság észlelése, ezen
belül a Közterület-felügyeleti Ügyosztály közterület-felügyelőinek észlelése alapján.
A bejelentés tartalmazza:
§
a bejelentő nevét és elérhetőségét;
§
a szabályszegő adatai (neve, címe /székhelye)
§
a helyszín pontos meghatározását;
§
a cselekmény időpontja
§
a cselekmény körülményének pontos leírása
§
a bizonyítási eszközök megjelölését (pl. tanúk nevét, címét);
§
a bizonyítékok csatolását (pl. fotók).
A Rendelet szerinti
hatósági eljárás
a)
a
közösségi együttélés alapvető szabályát sértő cselekmény elkövetésétől, a
hatóság tudomására jutásától,
b)
mulasztással
történő megvalósítás esetén a teljesítésre nyitva álló határidő lejártától,
c)
jogellenes
állapot fenntartásával történő megvalósítás esetén a közösségi együttélés
alapvető szabályát sértő állapot fennállása alatt vagy annak megszüntetésétől
számított 30 napon belül indítható.
A hatósági eljárás hivatalból indul, illetékmentes.
A hatósági eljárás határideje: 21 nap
Vonatkozó jogszabályok
§ Budapest Főváros
VIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a közösségi együttélés
alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.
(VI.02.) önkormányzati rendelet
§ A közigazgatási hatósági eljárás és
szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.)
§ Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.
törvény (Itv.)
§ A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi
III. törvény (Ppt.)
Szankció
§ közigazgatási bírság (maximális mértéke
tényállásonként és jogalanyonként eltérő)
§ helyszíni bírság (maximális mértéke:
50.000 Ft)
Közigazgatási bírság kiszabására a jegyző, a helyszíni bírság kiszabására a
Közterület-felügyeleti Ügyosztály közterület-felügyelője jogosult.
A
közösségi együttélés alapvető szabályát sértő magatartás jogkövetkezményeként
közigazgatási bírság kiszabása helyett az eset összes körülményeire figyelemmel
figyelmeztetés alkalmazható.
A kiszabott közigazgatási bírságot, illetve helyszíni bírságot az erről hozott döntés közlésétől számított 15
napon belül kell megfizetni.
Jogorvoslat
A határozat a közléssel
jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
Közigazgatási bírságot kiszabó határozat ellen fellebbezésnek a vonatkozó
szabályozások alapján - a 2014. január 1.
után indult eljárásokban - nincs helye.
A határozat bírósági felülvizsgálatát - jogszabálysértésre hivatkozással - a kézhezvételtől számított 30 napon belül a
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak (1027 Budapest, Csalogány u.
47-49.) címzett, de a Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzat Jegyzőjéhez (1082
Budapest, Baross u. 63-67.) előterjesztett keresettel lehet kérni. A bírósági
felülvizsgálat eljárás illetéke 30 000 Ft.
A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó
hatálya. A végrehajtás felfüggesztését a bíróságtól kell kérni.
Jogszabálysértés hiányában a bíróság a keresetet elutasítja.
Végrehajtás
§ közérdekű munka – természetes személyek
esetében
(Közérdekű munka végrehajtása során a Ket. rendelkezéseit, az önkormányzati
rendeletben meghatározott magatartásra tekintettel kiszabott közigazgatási
bírság helyébe lépő közérdekű munka végrehajtásának részletes szabályairól
szóló 40/2013.(XII. 31.) KIM rendeletet és a Szabs. tv. 142.§ (4), (6)
bekezdéseit, 144. § (4)-(6), (8) bekezdéseit, 144/A §-át kell alkalmazni.)
§ adók módjára történő behajtás (munkabérből letiltás, pénzforgalmi
szolgáltatónál kezelt összeg végrehajtása)
Fizetési kedvezmény
A fizetési kedvezmény (részletekben
történő teljesítés vagy halasztás) a Ket. 74.§-a alapján kérelmezhető.
|